Cégünkről
Társaságunk – több, korábban is hasonló tevékenységet végző befektető, vagyonkezelő illetve B/O szolgáltató cég jogutódaként – 2009 elején alakította ki jelenlegi működési formáját, s vette fel a Trendex Invest Befektető és Vagyonkezelő Zrt. cégnevet.
Befektetési és vagyonkezelési tevékenységünk immár évtizedes múltra tekint vissza. Ezen idő alatt egy több iparágban érintett, vertikálisan és horizontálisan is integrált, stabil cégportfóliót építettünk ki, melynek felügyeletét és tulajdonosi irányítását jelen pillanatban is ellátjuk.
Társaságunk célja, hogy megbízóink érdekeinek messzemenő figyelembevételével a jövőben is eredményesen kezeljük a cégünkre bízott tőkét, s management irányításunk révén a lehető leghatékonyabban működéshez segítsük a felügyeletünk alá tartozó operatív cégeket.
Befektetési és exit tevékenység
Társaságunk alapvetően pénzügyi befektetői szemlélet követ. Ebből következően olyan cégeket tekintünk elsődleges befektetési célpontoknak, melyek professzionális és stabil operatív managementtel rendelkeznek. Ezen alapra építkezve az akvizíciót követően a felkészült és eredményes cégvezetéssel egy kiegyensúlyozott partneri viszonyban, az operatív cégvezetésbe bele nem avatkozva működtetjük befektetéseinket.
Akvizíciós tevékenységünk négy iparágra fókuszál (infokommunikáció és irodatechnika, mobilkommunikáció, papír-irodaszer, valamint ingatlanbefektetések). A múltban elsősorban ezen területeken hajtottunk végre akvizíciókat illetve exiteket, mindazonáltal cégünk – a befektetési politikánknak megfelelő feltételek esetén – bármilyen más irányba is nyitott.
Vagyonkezelési tevékenység
Társaságunk széles körű szolgáltatásokat nyújt megbízóink számára a rendelkezésünkre bocsátott tőke eredményes kezelése érdekében.
Tevékenységünk egyaránt kiterjed a céges befektetések eszközlésére (akvizíciók és exitek) - majd pedig ezen operatív befektetések tulajdonosi felügyeletére és irányítására - valamint esetleges önálló pénzügyi tranzakciók lebonyolítására is.
Trendex cégcsoport
Társaságunk – korábbi befektetési tevékenysége eredményeként – jelenleg egy jól diverzifikált, a saját iparágukon belül meghatározó súllyal bíró operatív cégekből álló cégcsoport tulajdonosi felügyeletét és irányítását látja el. Ezen holdingot (összefoglaló ernyőnévként) Trendex-csoportnak nevezzük.
A Trendex-csoport működése négy divízióra bomlik. Így külön üzletág került létrehozásra az IT és irodatechnikai tevékenység, a mobilkommunikáció, a cégellátás s végül az ingatlan-befektetések számára.
A cégcsoport hatékony működése érdekében továbbá egy közös B/O szolgáltató társaság is működik a Trendex-csoporton belül, mely egyrészt outsourcing szolgáltatásokat nyújt az operatív cégek számára, másrészt csoport szintű pénzügyi tevékenységet (így például cash-pool üzemeltetés, treasury) lát el.
A Trendex-csoport tulajdonosi irányítását és felügyeletét a Trendex Invest Zrt. végzi.